Food Kagami

2014\12\19

Epres túrókrém

Kevés kellemetlenebb dolog van, mint a váratlan látogatók. Természetesen ilyenkor üres az ember kamrája, hűtője, hisz általában hétvégére marad a nagy bevásárlás. Az alábbi recept néhány kedves barátomnak hála született meg, akiket akkor épp a pokolfenekére kívántam. Talán nem a leggusztusosabb küllemű, de meglepően finom.

Hozzávalók:
- 15dkg (házi) túró
- 5-10 teáskanál eperlekvár (ízlés szerint)
- 1,5 teáskanál akácméz

Elkészítés:
A túrót a lekvárral és a mézzel alaposan összekeverjük. Háztartási keksszel, piskótával kínáljuk.

Gyors Egyszerű Eper Túró Méz Epres túrókrém

2014\12\15

Mézbe áztatott citrom

Hozzávalók:
- 4 db (lehetőleg bio) citrom
- kb. 1/2 l méz (én napraforgó mézet használtam, ami kevésbé édes)

Elkészítés:
A citromok héját alaposan megmossuk, majd vékonyan felkarikázzuk őket. Egy jól záró üvegbe, vagy dobozba rakjuk a citromkarikákat, majd annyi mézet csorgatunk rá, hogy éppen csak ellepje őket.
8-10 óránként állítsuk fejre, majd vissza a tárolót, ezzel elkeveredik a citrom által kiengedett lé a mézzel.
Egy hét alatt a citrom teljesen átveszi a méz édességét, és már a héja sem érződik keserűnek.

Nagyon frissítő tud lenni néhány karika, ha egy nap végén fáradtak vagyunk, ám még dolgunk van. A citromos méz kimondottan jó torokfájásra, de akár teában is isteni. Egy szép üvegben pedig kiváló ajándékként is funkcionálhat.

Gyors Egyszerű Méz Citrom Mézbe áztatott citrom

süti beállítások módosítása